A SZERVEZÉS ALAPJAI

SZÓJEGYZÉK
akcióciklus:

lépések sora, amelyen egy cselekvés végighalad; ennek során azt elkezdik, folytatják, amíg szükséges, és azután terv szerint befejezik.

beingness:

a létezés állapota; létezés. A beingness az azonosság egy kategóriájának elfogadását vagy választását is jelenti. A beingnesst vagy magunk vesszük fel, vagy adják nekünk, vagy elérjük. Példák a beingnessre: egy személy saját neve, szakmája, testi jellemzői, egy játszmában betöltött szerepe – mindegyiket külön-külön vagy mindet együtt nevezhetjük valaki beingnessének.

doingness:

valamilyen akció vagy tevékenység végzése.

kalap:

(szleng) egy szervezetbeli poszt címe és munkája. Ez abból a tényből adódik, hogy sok szakmában – mint például a vasútnál – a viselt kalap a feladatkör megkülönböztető jelvénye. Például egy vonatnak van egy kalauza, aki a kalauzkalapot viseli. Ő felel az utasokért, és ellenőrzi a menetjegyeket. Valakit kalapozni annyit tesz, mint kiképezni a posztja funkcióira és sajátosságaira, és amikor a személy teljesen képzett arra, hogy ezeket megcsinálja, azt mondjuk, hogy kalapozott.

kommunikáció:

gondolatok cseréje téren keresztül két egyén között.

kommunikációs vonal:

az az útvonal, amelyen egy kommunikáció az egyik személytől a másikig áramlik.

kommunizmus:

az a politikai elmélet vagy rendszer, amelyben minden tulajdon a közösség minden tagjának birtokában van egy osztály nélküli társadalomban. Kiterjedt, káros irányítást gyakorol a személyes szabadságjogokra, és a tömegek közös szükségletei felette állnak az egyéni jogoknak.

posztulált:

igaznak, valóságosnak vagy szükségesnek feltételezett, különösen okfejtés alapjaként.

szervezési tábla:

olyan tábla, amely megjeleníti a szervezet funkcióit, kötelességeit, kommunikációs útvonalait, cselekvési sorrendjeit és fennhatósági köreit. A termék elérésének szervezési mintázatát mutatja meg.

szocializmus:

olyan gazdasági rendszer, amelyben a javak megtermelése és elosztása az egyének helyett a kormány ellenőrzése alatt áll.

terminál:

bármi, ami képes kommunikációt fogadni, továbbítani vagy küldeni. Ez a kifejezés az elektronikából származik, ahol a terminál annak a két rögzített pontnak az egyike, amelyek között energia áramlik. Például az autó akkumulátorának két kapcsolódó pontja (terminálja) van, ahol az energia az egyik pólustól a másikig áramlik. A Szcientológiában két kommunikáló embert terminálnak nevezünk, mert kommunikáció folyik közöttük.