Nyugodtan feltételezhetjük, hogy egy helyzettel kapcsolatban mindig van valami, amit a személy képes konfrontálni – amin azt értjük, hogy könnyedén szembenézni vele anélkül, hogy meghátrálna. 

Ebből az elvből következik egy megoldás, amelyet sok olyan ember használhat, akit lehengerel a környezete. 

Például egy szociális gondozó felkeresi Mrs. O’Learyt a bérkaszárnyában. Mrs. O’Learynek szörnyen sok problémája van, és ezeket elmondja a szociális gondozónak: a férje állandóan berúg, és soha nem visz haza semmit a fizetésből, és a bútorok mind tönkrementek, és a gyerekeknek nincs ruhája, és lehetetlen a lakást tisztán tartani, és így tovább. 

A szociális gondozó akkor tud igazán valamire jutni, ha képes olyasmit találni, amit az a személy, akinek segíteni próbál, képes konfrontálni, a szociális gondozó pedig képes elérni, hogy ezt tényleg meg is tegye. Bár ez nagyon egyszerűnek és ártalmatlannak hangzik, fantasztikusan működőképes. 

A szociális munka területén dolgozók általában elmulasztják felmérni a szituációval kapcsolatos problémákat, hogy aztán tegyenek valamit azokkal a problémákkal, amelyekkel lehet valamit tenni, és amelyekkel kapcsolatban valaki képes konfrontálni azt, hogy tegyen valamit velük. Tehát végül a szociális gondozó nem jár sikerrel, mert soha nem ad senkinek olyasmit, amit az illető meg tudna tenni.

A jó szándékú szociális gondozó azt mondja: „Azt kell tennie, Mrs. O’Leary, hogy kitakarítja ezt a helyet; lesúrolja a plafontól a padlóig – végtére is adtunk magának tisztítószert. És mosdassa meg a gyerekeit, és adja rájuk azokat a szép új ruhákat, amelyeket küldtünk önnek. Én meg beszélni fogok a férjével arról, hogy iszik.” 

Ezen a ponton, még ha Mrs. O’Leary valóban ki is takarítaná az egész helyet és fel is öltöztetné a gyerekeket a tiszta ruhákba, közte és a szociális gondozó között szakadék keletkezik. A szociális gondozó épp most mondott Mrs. O’Learynek valami olyat, amiről Mrs. O’Leary tapasztalatból tudja, hogy nem lehet megtenni. Senki nem tud beszélni a férjével arról, hogy iszik. Nem hiszi, hogy akár még az Egyesült Államok hadseregének totális támadása is képes lenne bármit tenni Mr. O’Leary iszákosságával. Ettől fogva Mrs. O’Learyre egyáltalán nem fog hatni semmi, amit a szociális gondozó tesz vagy mond.

Tegyük fel azonban, hogy a szociális gondozó figyelmesen meghallgatta Mrs. O’Learyt, és aztán alkalmazta azt az alapelvet, hogy olyan valamit adjon neki, aminek a kezelését valóban képes konfrontálni. Észrevehette például, hogy a beszélgetésük során Mrs. O’Leary kiürített neki egy hamutartót, hogy legyen mibe hamuznia. Ezért azt mondja neki: „Megmondom önnek, hogy mit tennék. Úgy kezdeném, hogy egyszerre csak egy kis dologgal foglalkoznék, és kitakarítanám a helyet. Mi lenne, ha rendszeresen kiürítené a hamutartókat?” Mrs. O’Leary még meg is haragudhat rá, de amikor a szociális gondozó elmegy, a nő körbe fog járni, és ki fogja üríteni a hamutartókat. 

Ahhoz, hogy a személy beleegyezzen egy dolog kezelésébe, elengedhetetlen, hogy olyan valamit találjunk, aminek a kezelését képes konfrontálni. A segítség első szintje az, hogy „lehet vele kezdeni valamit”, és a második szint tartalmazza azt az elemet, hogy „amit te meg is tudsz tenni”. Ha valami olyat adunk a személynek, amit képes konfrontálni és tényleg megcsinálni, az elkezdi benne kialakítani azt az elképzelést, hogy a helyzetet lehetséges kezelni. Egyszer csak Mrs. O’Leary hajlamos lesz arra, hogy olyasmiket kezdjen el gondolni, hogy még tud is valamit tenni azért, hogy a férjével abbahagyassa az ivást.

Ez az elv, hogy a személynek valami olyat adunk, aminek a megtételét képes konfrontálni, sok területen mesébe illően hasznos. 

Az emberek gyakran nem tudják, hogyan jussanak bármennyivel is előbbre az életben. Tudják, hogy nem tudnak semmi javulást elérni az életben, hogy lehetetlen bármennyivel is jobb állapotba kerülni. Ám ennek az adatnak a felhasználásával az ember könnyedén bemutathatja, akár egy egész csoportnak is, hogy lehetséges jobb állapotba kerülni. Ezt a következőképpen kellene tenni:

Kezdje azzal, hogy ezt mondja annak a személynek, akinek segíteni akar: „Írj le egy papírra egy rövid listát azokról a problémákról, amelyek az életedben vannak.” 

Amikor a személy ezt megtette, kérdezze meg: „Ezek közül melyik az, amelyik a legkönnyebben konfrontálható a számodra? Most írd ezt le.” 

Egy személy lehet olyan helyzetben, ami nyomasztónak tűnik neki, így aztán nem tesz semmit vele kapcsolatban.

Lehet viszont segíteni neki valami olyannak a megtalálásával a körülményekkel kapcsolatban, aminek a kezelését képes konfrontálni.

Ha tudja kezelni a helyzetnek egy vonatkozását, úgy észrevehetően javulhat az azzal kapcsolatos szemléletmódja, és képes lesz azt teljes mértékben kezelni.

Aztán mondja azt neki: „Írd le azt, amiről teljes bizonyossággal tudod, hogy meg tudnád tenni azzal a legutolsó dologgal, amit leírtál.” 

Végül pedig mondja azt neki: „Látod, hogy mit írtál a lap aljára? Tedd meg!” 

Ennek az elvnek a felhasználása óriási segítség lehet az embereknek – a szociális munkában, csoportok vezetésénél, tanítás és előadások tartása során, valamint sok más területen. 

Ne várja azt, hogy ha olyan problémákat mond el az embereknek, amikről azok tudják, hogy nem képesek semmit sem tenni velük kapcsolatban, akkor ők lelkesedni fognak azért, hogy bármit is véghezvigyenek. 

Sem a problémának, amelyre rámutatunk, sem a javasolt megoldásnak nem szabad meghaladnia annak a személynek a konfrontálási képességét, akinek szól. Egy gondolatot a legkönnyebb átadni, de a gondolatnak nem szabad megsértenie annak a személynek a konfrontálási képességét, akitől elvárjuk, hogy végrehajtsa. 

A sorrend a következő: Mi a szituáció? A szituáció mely része konfrontálható potenciálisan? És annak a szituációnak mely részével fog valaki tenni valamit?

A legtöbb ember azért hagyja abba azt, hogy tanácsot adjon, mert a tanácsot, amelyet ad, soha nem követik. De ha valaki követi az itt leírt szabályokat, akkor nagyon sikeres tanácsadó lesz. 

Mivel az emberek számára konfrontálható az, aminek a megtételére kérjük őket, képesek lesznek kezelni a problémáikat, és sikeresen meg is teszik. Ennek eredményeképpen képesek lesznek többet meglátni és konfrontálni a nehézségeik közül, és a fenti lépéseket meg lehet ismételni. Az általános szituáció újabb vizsgálata azt fogja kideríteni, hogy javult az elképzelésük azzal kapcsolatban, hogy potenciálisan mi konfrontálható a problémáik közül. 

Az egyetlen nehézség, amibe ütközhetünk, hogy az emberek néha túl nagy magabiztossággal kezdenek el mozogni, és mint egy kisbaba, aki épp csak most tanult meg járni, rohanni kezdenek át a szobán, nagy hévvel. Sajnos általában körülbelül a harmadik lépésnél hasra esnek. Túlzottan ambiciózussá válhatnak. Ezt figyelembe kell venni, és figyelmeztetni kell a személyt: „Most ne tegyél semmi többet ennél.” 

Ha nem mulasztja el, hogy 1. gyorsan felmérje, hogy a személy mit gondol, mi nincs rendben; majd 2. rájön, hogy ezek közül melyiket tudja konfrontálni; majd 3. rájön, hogy mit fog tenni azzal a ponttal, amelyről azt gondolja, hogy meg tudja tenni; és aztán 4. megcsináltatja vele, és ezen a ponton szörnyen kitartóvá válik annak a pontnak a megcsináltatását illetően, akkor minden alkalommal egyetértést fog elérni, nagy „E” betűvel.