Egy megfelelő házasság alapvető összetevője a házasfelek közötti magas szintű kommunikáció. Ha a viszonyuk feszültté válik, akkor a felek a házassággal kapcsolatos ártó tettek és visszatartások elmondásával újra helyre tudják hozni a kapcsolatot.

Nem kell azt hinnie, hogy ez menni fog néhány elhajított serpenyő nélkül; maximalista, ha azt hiszi, hogy ez így történik. És ne higgye, hogy az egészet helyre tudják rakni egyetlen éjszaka leforgása alatt, mert az ártó tettek és visszatartások mennyiségét rendszerint egy kissé tovább tart részletezni.

Egy házasság képes fennmaradni, de nem kétirányú kommunikáció nélkül. És nem képes fennmaradni anélkül, hogy az érintett felek folyamatosan ne posztulálnák a létezését. Ha ezeket a dolgokat megtesszük, van házasságunk.

A házasság tehát abból áll, hogy az emberek létrehoznak egymás között egy ártó tettek és visszatartások nélküli társulást, amelynek posztulálták a létrejöttét, és amelyet annak érdekében folytatnak, hogy kölcsönös fennmaradást és védelmet nyújtson a feleknek és a csoportnak.

Ez valójában egy igen egyszerű és rendkívül kielégítő dolog, ha továbbra is egyszerű marad, viszont ha nem marad az, nagyon bonyolult lehet.

Na most, nem arról van szó, hogy az anyósok azok, akik mindig tönkreteszik a házasságokat. Kapásból azt mondhatnátok, hogy minden anyóst le kellene lőni satöbbi, és hogy akkor lenne néhány szabad házasságunk, és ez szép lenne. Vagy meg kellene adni a nőknek a szavazati jogot, és akkor a házasság rendben lenne, vagy megvalósíthatnánk a teljes egyenjogúságot, az azonnali válást, és a házasság jó lehetne.

Mindezek a társadalmi ragtapasszerű képtelenségek csak arra tett erőfeszítések, hogy anélkül legyünk házasok, hogy valaha is igazán házasok lettünk volna. Ezen dolgok egyike sem hozott létre egy házasságot – sem a gyors válás, sem ennek vagy annak a megakadályozása.

A kínaiak pont az ellenkezőjét csinálják. Létrejön a házasság, de nem igazán jön létre, mert a férj családjában még mindig a legidősebb férfi a család feje, a feleség pedig még mindig a férj anyját szolgálja, és az egész nagyon bonyolulttá válik.

Egy csomó szabály és ilyesmi vesz körül bennünket. Nem érdekel minket, hogy milyen szabályokkal vagyunk körülvéve, mindaddig, amíg annak a csoportnak vagy családnak a tagjai között szabad kommunikáció zajlik. És ha szabad kommunikáció zajlik a csoport tagjai között, akkor az affinitásuk elég magas ahhoz, hogy elviseljék az élet sokkjait, pofonjait és csapásait; az élet igenis kioszt néhány pofont, csapást és sokkot időről időre.

Ha a családhoz kapcsolódó egyének nem önfenntartóak, akkor ezek a sokkok így vagy úgy igen rázósak lehetnek. Az illető tesz valamit, és láthatóan úgy gondolja, hogy bizonyos dolgokat elkövetnek ellene, és megpróbál boldogulni, de nem képes. De ha önfenntartó, egymást kölcsönösen támogató alapot használunk, az embereknek jobb esélyük van arra, hogy boldoguljanak, mint egyedül. És ez egyike azoknak az alapvető filozófiáknak, amelyeken a házasság alapul.

Természetesen egy kisgyerek egyáltalán nem boldogulna, és egyikünk se boldogult volna, ha nem lett volna egy házasság. A párkapcsolatok és a növekedés biológiai sémája azok a dolgok, amelyek továbbviszik az emberi fajt.

De egy házasság létezhet. Nem számít, milyen feszültté vált, újra helyreállítható.