Realitás

A realitás úgy határozható meg, hogy „az, ami úgy tűnik, hogy van”. A realitás alapvetően egyetértés. Amiben egyetértünk, hogy reális, az reális.

A realitást – a fizikai univerzum realitását – különféle csatornákon át észleljük; látunk valamit a szemünkkel, hallunk valamit a fülünkkel, érezzük valaminek a szagát az orrunkkal, megérintünk valamit a kezünkkel, és aztán eldöntjük, hogy van ott valami. Ezt azonban kizárólag az érzékszerveinken keresztül tudjuk, és ezek az érzékszervek mesterséges csatornák. Nem vagyunk közvetlen kapcsolatban a fizikai univerzummal. Az érzékszerveinken keresztül vagyunk vele kapcsolatban.

Ezeket a csatornákat el lehet tompítani. Például egy ember elveszíti a látását, és ami őt illeti, a fizikai univerzumnak nincs fénye, alakja, színe, vagy mélysége. Annak van még realitása a számára, de ez nem ugyanaz a realitás, mint másvalaki realitása. Szóval képtelen a fizikai univerzumot teljesen felfogni látás nélkül. Érzékek nélkül ezeket a dolgokat nem lehet felfogni. Tehát a fizikai univerzumot ezeken az érzékeken keresztül látjuk.

Ön és egy másik személy ránéznek egy asztalra, és egyetértenek abban, hogy ez egy asztal, hogy fából készült, és hogy barna. Egyetértenek ebben. Természetesen érti azt, hogy amikor valaki azt mondja, hogy „barna”, és ön azt hallja, hogy „barna”, a barna valójában az ön számára lehet lila is, de egyetértett, hogy barna, mert az élete során végig az emberek, amikor rámutattak erre a színrezgésre, azt mondták, hogy „barna”. Lehet, hogy valaki más számára valójában vörös, de ő is barnaként ismeri fel. Tehát egyetértésben vannak, bár lehetséges, hogy mindketten valami mást látnak. De egyetértenek abban, hogy az barna, hogy fából van, és hogy egy asztal. Ekkor bejön egy fickó az ajtón, odajön, ránéz erre a dologra, és azt mondja: „Ejha! Egy elefánt!”

Mire ön azt mondja: „Ez egy asztal, látja? Az elefántok...”

Mire ez a fickó: „Ó, dehogy. Ez egy elefánt.”

Így azt mondjuk, hogy a fickó őrült. Nem ért egyet önnel. Megpróbál vele a továbbiakban kommunikálni? Nem. Nem ért önnel egyet. Nem értett egyet ezzel a realitással. Affinitásban van vele? Nem. Azt mondjuk: „Ez a fickó őrült. Nem szeretjük. Nem akarunk a közelében lenni.”

Egy másik példaként, mondjuk, hogy ön és egy barátja vitatkoznak. Ön azt mondja: „Az asztal fából van.” A barátja pedig azt mondja: „Dehogy, nem fából van. Fémből van, amit úgy festettek be, hogy fának látsszon.” És elkezdenek erről vitatkozni. Próbálnak eljutni egy egyetértési pontra, de nem képesek eljutni erre az egyetértési pontra. Ekkor megjelenik egy másik fickó, vet egy pillantást az asztalra, és azt mondja: „Nos, ami azt illeti, a lábait úgy festették be, hogy fémnek látsszon, de a teteje fából van, és barna, és ez egy asztal.” Ön és a barátja egyetértésre jutnak. Affinitást éreznek. Hirtelen barátságot éreznek. Mindketten barátságos érzéseket táplálnak a fickóval szemben, mert megoldotta a problémát. Egyetértésre jutottak, és kommunikációba kerülnek.

Az egyén számára a realitás (valóság) csak azoknak az érzékszervi érzeteknek az értelmezéséből áll, amelyeket fogad. Ennek az adatnak a viszonylagos megbízhatatlansága világosan megmutatkozik az eltérő beszámolókban, amelyek mondjuk egy autóbaleset leírásakor mindig beérkeznek. Akik ezt a jelenséget tanulmányozták, arról tájékoztatnak, hogy az ugyanarról a jelenetről különböző megfigyelők által megadott leírások meghökkentő mértékben különböznek. Más szóval, a helyzet realitása (valósága) minden egyes megfigyelő esetében különbözött részleteiben. Igazság szerint van a megegyezésnek egy tág, rendkívül tág tere – az emberiség közös megegyezése. Ez a Föld. Mi emberek vagyunk. Az autók autók. Bizonyos vegyületek robbanása hajtja meg őket. A levegő levegő. A Nap az égbolton van. Általában van egy megegyezés arról, hogy karambol történt. A megegyezés ezen alapvető területén túl a valóság különböző értelmezései vannak.

Gyakorlatilag a realitás (valóság) abból áll, amit az ember érzékel belőle, és az ember valóságérzékelése nagymértékben függ attól, hogy másokkal miről képes kommunikálni.