Vizsgáljuk meg most közelebbről a kommunikáció több összetevőjét, oly módon, hogy megnézünk két életegységet – az egyikük legyen „A”, a másikuk „B”. „A” és „B” terminálok – a terminál egy olyan pont, amely kommunikációt fogad, továbbít és küld.

Először is van „A” szándéka. Ez „B”-nél figyelemmé válik, és ahhoz, hogy valódi kommunikáció történjen, B-nél duplikációnak kell történnie arról, ami A-ból kiáramlott.

Természetesen A-nak ahhoz, hogy kommunikációt áramoltasson ki, eredetileg Figyelmet kellett szentelnie B-re. B-nek pedig valamennyi Szándékot kellett vinnie ebbe a kommunikációba, legalább annyit, hogy odafigyeljen, vagy fogadja. Tehát mind az Oknál, mind az Okozatnál jelen van a Szándék és a Figyelem.

Van itt még egy másik tényező is, amely nagyon fontos. Ez a tényező a Duplikáció. Ezt kifejezhetnénk „realitásként”, vagy kifejezhetnénk „egyetértésként” is. E kommunikációs ciklus során az A és B között elért egyetértés foka lesz a realitásuk. Ezt pedig, mechanikusan, duplikáció által érik el. Más szóval, az ebben a kommunikációs ciklusban elért realitás foka a Duplikáció mennyiségétől függ. B-nek mint Okozatnak ahhoz, hogy a ciklus első része eredményes legyen, valamilyen mértékben duplikálnia kell azt, ami A-ból mint Okból kiáramlott.

Majd ahhoz, hogy a kommunikáció lezáruljon, A-nak, most már mint okozatnak, duplikálnia kell azt, ami B-ből kiáramlott. Ha ez megtörténik, akkor nincsenek káros következmények.

Ha ez a Duplikáció nem történik meg B-nél, majd azután A-nál, akkor befejezetlen akcióciklust kapunk. Például, ha B a legkisebb mértékben sem duplikálná azt, ami A-ból kiáramlott, akkor a kommunikációs ciklus első része nem valósulna meg, és ennek eredménye rengeteg randomitás (előre nem jelezhető mozgás), magyarázkodás vagy vita lehetne. Aztán, ha A nem duplikálná azt, ami B-ből kiáramlott, amikor a második ciklus során B az Ok, akkor ez megint csak befejezetlen kommunikációs ciklus lenne, és ezt realitáshiány követné.

Természetesen, ha lecsökkentjük a realitást, akkor azzal csökkentjük az affinitást (valami vagy valaki iránti szeretet vagy vonzalom érzése) is. Így ahol a Duplikáció hiányzik, ott az affinitás csökkenését látjuk. Egy teljes kommunikációs ciklus magas szintű affinitást eredményez. Ha ezek közül bármelyik tényezőt összezavarjuk, befejezetlen kommunikációs ciklust kapunk, és azt érjük el, hogy A vagy B vagy akár mindkettő vár a ciklus befejeződésére. Így a kommunikáció ártalmassá válik.

A befejezetlen kommunikációs ciklus valami olyasmit vált ki, amit talán „válaszéhségnek” nevezhetnénk. Az az egyén, aki valamilyen jelre vár, hogy fogadták a kommunikációját, hajlamos elfogadni bármilyen beáramlást. Amikor az egyén nagyon hosszú ideig szakadatlanul várt olyan válaszokra, amelyek nem érkeztek meg, akkor bárhonnan bármilyen választ be fog húzni, ő maga, erőfeszítésként arra, hogy helyrehozza a válaszok szűkösségét.

A befejezetlen kommunikációs ciklusok a válaszok szűkösségét idézik elő. Egészen addig nem igazán számít, hogy mik voltak vagy mik lennének a válaszok, amíg akár egy kicsit is megközelítik a szóban forgó tárgyat. Az viszont igenis számít, ha valamilyen egyáltalán nem várt válasz érkezik – mint például a kényszeres vagy megszállott kommunikáció esetén –, vagy ha egyáltalán semmilyen választ nem adnak.

A kommunikáció önmagában csupán akkor káros, ha az okpontból kiáramló kommunikáció hirtelen történik, és nem következik a körülményekből. Ekkor a Figyelem és a Szándék megsértéseivel van dolgunk.

Az „érdeklődés” tényezője szintén megjelenik itt, de ez sokkal kevésbé fontos Mindazonáltal sok mindent megmagyaráz az emberi viselkedésről. A-nak az a szándéka, hogy felkeltse B érdeklődését. B, hogy beszéljenek hozzá, érdekessé válik.

Hasonlóképpen, B, amikor kommunikációt áramoltat ki, érdeklődő, A pedig érdekes.

A kommunikációs formula részeként (de kevésbé fontos részeként) mindkét terminál, A is és B is folyamatosan átvált érdeklődőből érdekessé. Az ok érdeklődő. Az okozat érdekes.

Ennél valamivel fontosabb tény, hogy A-nak az a Szándéka, hogy fogadják, szükségessé teszi A számára, hogy Duplikálható legyen.

Ha A semmilyen mértékben sem Duplikálható, akkor B természetesen nem fogadja majd a kommunikációját. Ugyanis B, mivel képtelen A-t Duplikálni, nem tudja fogadni a kommunikációt.

Példaként tegyük fel, hogy A kínaiul beszél, miközben B csak franciául ért. Ahhoz, hogy A Duplikálhatóvá tegye magát, franciául kell beszélnie B-hez, aki csak franciául ért. Abban az esetben, amikor A egy bizonyos nyelven beszél, B pedig egy másikon, és nincs olyan nyelv, amelyet mindketten értenének, akkor lehetséges még a „mimikri” tényezője, és így mégis megvalósulhat a kommunikáció. A, feltéve, hogy van keze, felemelhetné a kezét. B, feltéve, hogy van keze, szintén felemelhetné a kezét. Majd B felemelhetné a másik kezét, és A is felemelhetné a másik kezét. És így egy mimikrivel végzett kommunikációs ciklust valósítanának meg.

Alapjában véve minden dolog elképzelés. Azt konszideráljuk, hogy léteznek dolgok, így hát léteznek. A gondolat mindig felette áll az energia, tér, idő és tömeg alkotta mechanikáknak. Lehetséges volna, hogy ezektől teljesen eltérő elképzelések létezzenek a kommunikációról. Történetesen azonban ezek azok a kommunikációról alkotott elképzelések, amelyek közösek ebben az univerzumban, és amelyeket ennek az univerzumnak az életegységei használnak. Az itt leírt kommunikációs formulában a kommunikáció témájáról alkotott alapvető „megegyezést” találjuk. Mivel a gondolatok e felett állnak, a lény (a kommunikációs formula mellett) rendelkezhet egyéni elképzeléssel arra vonatkozóan, hogy pontosan hogyan is kellene végezni a kommunikációt, és ha ezzel általánosan nem értenek egyet, akkor az illető úgy találhatja, hogy határozottan „kikerült a kommunikációból”.

Vegyük példaként azt a modernisztikus írót, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minden szó első három betűjét el kell hagyni, vagy hogy egyetlen mondatot sem szabad befejezni. Ez az író nem fog egyetértést elérni olvasói körében. Mondhatnánk, létezik egy folyamatos természetes kiválasztódás, amely kigyomlálja a furcsa vagy különös kommunikációs elképzeléseket.

Az emberek, hogy kommunikációban legyenek, tartják magukat az itt megadott alapszabályokhoz. És amikor valaki túl messzire próbál eltávolodni ezektől a szabályoktól, akkor egyszerűen nem duplikálják, és így az illető valójában kikerül a kommunikációból.

Most elérkeztünk ahhoz a problémához, hogy mi az, amit egy életegységnek hajlandónak kell lennie megtapasztalni ahhoz, hogy kommunikáljon. Először is, az elsődleges eredetpontnak hajlandónak kell lennie arra, hogy Duplikálható legyen. Képesnek kell lennie legalább némi Figyelmet fordítani a fogadópontra. Az elsődleges fogadópontnak hajlandónak kell lennie Duplikálni, hajlandónak kell lennie fogadni, és hajlandónak kell lennie eredetponttá változni, hogy visszaküldje a kommunikációt vagy egy arra adott választ. És az elsődleges eredetpontnak, amikor rá kerül a sor, hajlandónak kell lennie fogadóponttá válni.

Mivel alapjában véve gondolatokkal, nem pedig mechanikákkal van dolgunk, láthatjuk, hogy olyan hozzáállásnak kell léteznie az Okpont és az Okozatpont részéről, ahol mindketten hajlandóak arra, hogy szándékuk szerint Ok vagy Okozat legyenek; hajlandóak arra, hogy szándékuk szerint Duplikáljanak; hajlandóak arra, hogy szándékuk szerint Duplikálhatók legyenek; hajlandóak arra, hogy szándékuk szerint váltsanak; hajlandóak megtapasztalni a közöttük lévő Távolságot; és, röviden, hajlandóak Kommunikálni.

Ha ezek a feltételek jelen vannak az egyénnél vagy csoportnál, akkor épelméjű emberekkel van dolgunk.

Amikor valaki nem hajlandó kommunikációt küldeni vagy fogadni, amikor az emberek megszállottan vagy kényszeresen küldenek kommunikációt, anélkül hogy irányítanák, és anélkül hogy megpróbálnának duplikálhatók lenni, amikor a kommunikációk fogadópontjában lévő egyének csendben vannak, és nem nyugtáznak vagy válaszolnak, akkor irracionális tényezőkkel van dolgunk.

Íme, néhány helyzet, amely egy nem racionális kommunikációs vonalon előfordulhat: az illető nem válik duplikálhatóvá, mielőtt kommunikációt áramoltatna ki; a szándéka ellentétes azzal, hogy fogadják a kommunikációját; nem hajlandó fogadni vagy duplikálni a kommunikációt; nem hajlandó a távolság megtapasztalására; nem hajlandó átváltani; nem hajlandó figyelmet adni; nem hajlandó szándékot kifejezni; nem hajlandó nyugtázni; és általában véve nem hajlandó duplikálni.

Van, akinek úgy tűnhet, hogy a megoldás a kommunikációra az, hogy nem kommunikál. Azt mondhatja, hogy ha eleve nem kommunikált volna, akkor most nem lenne bajban.

Talán van ebben némi igazság, de az ember annyira halott, amennyire képtelen kommunikálni. Annyira élő, amennyire képes kommunikálni.