A Szcientológia technológia tartalmazza az állásokból, családokból, helyekről és területekről való hirtelen és viszonylag megmagyarázhatatlan távozások tényszerű magyarázatát. Ezeket a távozásokat meglógásoknak nevezzük.

Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyekkel kapcsolatban az Ember úgy gondolta, hogy mindent tud róluk, és így aztán soha nem vette magának a fáradságot, hogy megvizsgálja őket. Mégis az összes dolog közül ez okozta neki a legtöbb problémát. Az Ember ezt a saját megelégedésére teljesen megmagyarázta, ám az általa adott magyarázat nem csökkentette azoknak a problémáknak a mennyiségét, amelyek ebből a „mennem kell” érzésből származtak.

Például az Ember kétségbe volt esve a válások magas arányszáma, a nagyfokú üzemi munkaerő-vándorlás, a munkások közötti nyugtalanság és sok más dolog miatt, amelyek mind ugyanabból a forrásból származnak: a hirtelen távozásokból vagy a fokozatos távozásokból.

Megvan bennünk a kép arról, amikor valaki, akinek jó állása van, és aki ennél jobbat feltehetően nem kap, egyszer csak úgy dönt, hogy távozik, majd pedig el is megy. Megvan bennünk a kép arról, amikor egy feleség, akinek tökéletesen jó a férje és a családja, fogja magát, és otthagyja mindezt. Látjuk, amint a férj, akinek csinos és vonzó a felesége, megtöri az affinitást, és távozik.

Az Ember ezt azzal magyarázta magának, hogy olyan dolgokat tettek vele, amit nem hajlandó eltűrni, úgyhogy mennie kell. Ám ha ez lenne a magyarázat, akkor az Embernek mást nem is kellene tennie, mint nagyon kiválóvá tenni a munkakörülményeket, a házastársi kapcsolatokat, az állásokat, a tanfolyamokat és az üléseket, és a probléma már meg is lenne oldva. De épp ellenkezőleg, a munkakörülmények és a házastársi kapcsolatok tüzetes vizsgálata azt mutatja, hogy a körülmények javítása gyakran növeli a meglógások – ahogy ezt a jelenséget nevezhetnénk – számát. A világ legkiválóbb munkakörülményeit valószínűleg Milton Hershey (híres csokoládégyáros) teremtette meg üzemi munkásai számára. Ezek mégis fellázadtak, sőt, még rá is lőttek. Ez pedig elvezetett egy olyan ipari filozófiához, miszerint minél rosszabbul bánnak a munkásokkal, annál inkább hajlandóak maradni – ami önmagában legalább annyira nem igaz, mint az, hogy minél jobban bánnak velük, annál hamarabb meglógnak.

Az emberekkel lehet olyan jól bánni, hogy elszégyellik magukat (tudván, hogy nem szolgáltak rá), és ez hirtelen meglógást vált ki. És persze lehet az emberekkel olyan rosszul is bánni, hogy nincs más választásuk, mint távozni. De ezek szélsőséges helyzetek, és valahol e szélsőségek között helyezkedik el a távozások nagy része: A feleség minden tőle telhetőt megtesz, hogy sikerüljön a házasság, a férj pedig elkujtorog egy könnyűvérű nő után. A menedzser próbálja működésben tartani a dolgokat, a dolgozó pedig távozik. Ezek a megmagyarázhatatlan dolgok szervezeteket és életeket bomlasztanak szét, és ideje, hogy megértsük őket.

AZ EMBEREK A SAJÁT ÁRTÓ TETTEIK ÉS VISSZATARTÁSAIK MIATT TÁVOZNAK.

Ez tényleges valóság, és ez vastörvény. Egy tiszta lelkű embernek nem lehet ártani. Az az ember, akinek nagyon-nagyon áldozattá kell válnia, és távoznia kell, a saját ártó tettei és visszatartásai miatt távozik. Nem számít, hogy az illető egy várost hagy ott vagy egy állást. Az ok ugyanaz.

Amikor valaki elég ártó tettet és visszatartást halmoz fel egy másik személy vagy egy terület, ebben az esetben egy házasságban...

...akkor kritikussá válik és elkezd hibákat találni abban a személyben vagy azon a bizonyos területen...

...ami az ő szemében igazolja a távozást, a meglógást. Az emberek a saját ártó tetteik és visszatartásaik miatt távoznak.

Szinte bárki, függetlenül a pozíciójától, helyre tud hozni egy helyzetet – akármi is a baj –, ha igazán akarja. Amikor a személy többé már nem akarja helyrehozni, akkor a saját ártó tettei és visszatartásai a többiekkel szemben, akik a helyzetben szerepet játszanak, lecsökkentették a saját arra való képességét, hogy felelős legyen a helyzetért. Így aztán nem hozza helyre a helyzetet. A távozás látszik az egyedüli megoldásnak. A távozás igazolására a meglógó személy vele szemben elkövetett dolgokat talál ki arra tett erőfeszítésként, hogy minél kisebbnek tüntesse fel az ártó tettet azoknak a degradálásával, akikkel szemben elkövette. Az ebben szerepet játszó mechanizmusok eléggé egyszerűek.

Most, hogy ezt ismerjük, felelőtlenség a részünkről ennyi felelőtlenséget megengedni. Amikor valaki azzal fenyegetőzik, hogy otthagy egy várost, pozíciót, állást vagy tanfolyamot, akkor egyetlen emberséges dolgot tehetünk: azt, hogy leszedjük az illető ártó tetteit és visszatartásait. Ha ennél kevesebbet teszünk, akkor a degradáltság érzésével bocsátjuk útjára az illetőt, és azzal az érzéssel, hogy ártottak neki.

Elképesztő, hogy milyen jelentéktelen ártó tettek képesek egy személy meglógását okozni. Egyszer elkaptam egy munkatársat épp azelőtt, hogy meglépett volna, és visszakövettem, hogy az eredeti ártó tette a szervezettel szemben az volt, hogy elmulasztott a szervezet védelmére kelni, amikor egy bűnöző rosszmájúan beszélt róla. A védelemnek ez az elmulasztása egyre több ártó tettet és visszatartást halmozott fel – például az illető nem adta át az üzeneteket, nem fejezett be egy feladatot –, míg végül egészen odáig degradálta a személyt, hogy ellopott valami semmiséget. E lopás miatt a személy aztán úgy hitte, hogy jobban teszi, ha távozik.

Meglehetősen nemes képet mutat az Emberről, hogy amikor a személy azt veszi észre, hogy – szerinte – képtelen visszafogni magát egy jótevő megkárosításától, akkor távozásával fogja védeni a jótevőt. Ez a meglógás igazi forrása. Ha ezt tekintetbe véve javítani akarnánk egy személy munkakörülményein, azt látnánk, hogy ezzel csak felnagyítottuk az ártó tetteit, és elértük, hogy egészen biztosan távozni fog. Ha büntetünk, azzal némileg csökkenthetjük a jótevő értékét, és így csökkenthetjük az ártó tett súlyát. De sem a javítás, sem a büntetés nem megoldás. A megoldás a Szcientológiában rejlik, és abban, hogy a Szcientológia eljárásmódjaival a személyt kellően magas felelősségi szintre hozzuk ahhoz, hogy elvállaljon egy munkát vagy egy pozíciót, aztán pedig el is lássa a feladatát az összes olyan furcsa hókuszpókusz nélkül, miszerint: „Azt kell mondanom, hogy elkövetsz ellenem bizonyos dolgokat, hogy így elmehessek, és megvédhesselek mindazoktól a rossz dolgoktól, amelyeket elkövetek ellened.” Ez így van, és ha már egyszer tudjuk, hogy így van, nincs értelme, hogy ne kezdjünk vele valamit.

Nyugtalan az álma annak, akinek rossz a lelkiismerete. Tisztítsuk meg a személyt ettől a dologtól, és egy másik, jobb emberrel lesz dolgunk.